Megnyílt az idei Garten Balaton

Fenyvesi Ottó ünnepélyes beszéde nyitotta az idei Garten Balatont

2021. július 31. szerző:  Fenyvesi Ottó fotó: Müller András

Tisztelt egybegyűltek!
Tisztelt lovasiak, tisztelt vendégeink!

 

Önök egy három hetes összművészeti fesztivál megnyitóján vannak, ahol ildomos komoly és kevésbé komoly dolgokról szólni.
 

Először szóljunk a komolyakról:

„A szellemi elit manapság kénytelen együtt élni a kapitalizmus romboló kreativitásával, a sokszorosíthatósággal és a tömegművészettel. Mert élménygyár és kulturális szórakoztatóipar van. Ebből kifolyólag az elitista művészet kezd egyfajta szubkultúrává válni. A nyugati elitista értékrendszer kezd szétesni sok-sok kis mikrokulturális, szubkulturális jelenségre. Ezernyi más, sokkal inkább az elementáris egzisztenciális helyzetekre reagáló, értékrendszer alakul ki és létezik.

A művészet már nincs abban a pozícióban, mint a klasszikus avantgárd idején: az útmutató szerep eltűnt. Ehelyett sokkal inkább a különleges látványra, ritmusokra és zajokra figyel, a lényeges megfigyeléseket kommentálja, azok regisztrálására szorítkozik. Szerényebb igényű, már nem akarja az egész társadalmat megmagyarázni és megváltoztatni.
Az apró szubkulturális körökben a művészet valamiféle életmagyarázattá, filozófiává, életelixirré válik. A művészet már régen lelépett a váteszi porondról, persze továbbra is a legmagasabb szellemi produkció marad, de ugyanakkor életélmény, élettapasztalat is lesz.

Egyesek szerint az avantgárd művészet a valósággal szemben, a hétköznapi élet valóságával szemben egy utópikus válóságot képviselt. Ma már nincsenek utópisztikus projektek. Sokkal inkább a kicsi részletekre figyelünk. Itt egy kis megfigyelés, ott egy kis intervenció, ott egy kis kommentár, és ebből a mozaikszerű valóságtörmelékből áll össze a kortárs művészet realitása. Ez nem fragmentáris, nem kaotikus, hanem ez a realitás.

A realitás kisöpörte az általános érvényű absztrakt képleteket, elméleteket, esztétikákat. Lokális meghatározottság, individuális meghatározottság, multikulturális meghatározottság lépett a helyükre.

A mai művész nem kiábrándult, nem lázad, mint a régiek. Inkább realista és szkeptikus. Kis lépésekből, felvillanásokból épít alkotói életművet, egy komplex rendszert.

A hagyományos, megmerevedett művészi aktusok megvédendő lényeggé merevítése helyett más spekulatív tendenciák alakulnak ki, melyek szándéka az egészen új alkotói gyakorlattípusok kialakítása. A 21. század művésze a mesterségének kutatásával egyidejűleg mélyed el a lélek és a világ életében.

És hát a kontextus is változik, nagyon nagy sebességgel. A modern természettudomány egyre inkább megkérdőjelezi a bennünket körülvevő valóság megismerhetőségének módjait. Ezzel egy időben a belső valóság fogalma is megkérdőjeleződik. A tudósok, az írók és a művészek kételkedni kezdhetnek az Én egységében – gondoljunk Freud, Proust, Joyce vagy a mások műveire. A nyelvfilozófusok és Foucault munkássága nyomán a szubjektum megismerhetetlenségének tétele még inkább előtérbe kerül: úgy tűnik, nem a szubjektum uralja a nyelvet, hanem a nyelv a szubjektumot. Megszűnik a hierarchikus alárendeződés, egy teljesen horizontális egymás mellé rendelés alakul ki a kortárs művészetben.

A művész számára egyre fontosabbá válik korunk informatizált társadalomához fűződő viszonya. Magatartásformát kell választania. Amennyiben a valóság csak a felszínen ismerhető meg, s mint mélység, ellenáll mindenfajta megjelenítésnek, kétféle magatartásmód lehetséges: a művész vagy tudatosan a felszínt választja, vagy kockáztat és elfogadja a megismerhetetlen kihívását.

Sokan elutasítják a mélységet, és kizárólag arról hajlandóak beszélni, amit biztosan, a félreértés kockázata nélkül tudhatunk. Mások meg nem. Tény, hogy a művész belebonyolódik, majd – a mű elkészültével – kihátrál a valóságból.”1


Tisztelt közönség!
A végén szóljunk néhány kevésbé komoly dologról:
Szeretem, amikor a művészek hetekre elárasztják a falut. Hangozzon bármilyen patetikusan is, valami nagy-nagy szabadság, öröm, boldogság érkezik velük. Sui generis. Van abban valami felszabadító, ahogyan keresik a saját útjukat az Ismeretlen felé, az Igazság felé, amire megvan a jó okuk, késztetésük, mániájuk, rögeszméjük, amiért vállalnak minden kockázatot, veszélyt. Lehet, hogy belepusztulnak, de lehet, hogy meglátják a fényt. Jó figyelni, együtt mozogni velük, ahogy megérintik Lovas és a környék hétköznapjait a legkülönbözőbb rendezvényekkel képzőművészeti kiállításoktól, a filmen át a koncertekig. A valóság meglepő szemiotikájába cseppenünk a Gartenben, ahol mindenből jel lesz. Összefonódik fikció a valósággal, a hétköznapi élettel.

Stílusok szállnak szembe egymással. Lehet, hogy éppen ebből lesz az új stílus. Ettől az egész ökológiai és esztétikai információáramlástól felélénkül a település. Felszabadulnak a környék motorikus funkciói, felszabadul a hely és lakói identitáskeresése. Mintha valamiféle nagy rendezés részeivé válnánk, amelyben semmi nem jelentéktelen. Mindennek jelentése van.

A művészet bennünk van! Az ember a médium. Három hétre itt most mindenki néző-szereplő-rendező szentháromságává válik. Nem úgy, ahogy Marcel Duchamp talált tárgyai, a ready-made-ek. Itt élőlények kerülnek be a kiállításokra, akik felszabadítják a kreativitásukat, önmagukat és ezáltal alakul a nyitott mű, – minden része lesz, ami él, itt és most. Nagy adag öniróniával nyakon öntve, természetesen. A humorérzékünk nem mondhat csődöt.

A népünnepélyeknek mindig is része volt a komédia.

Szórakoztató programok, események és helyszínek sokasága következik tehát három héten át.
A keverőpultnál Bánki Ákos és Schneller János!
 

Kezdődjön a harmadik GARTEN fesztivál!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

1 Fenyvesi Ottó: Belebonyolódva és kihátrálva (részlet). Megjelent: Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról). Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2018