
07.30. péntek 20:00
-
Márffy Ház
Lovas, 8228 Malomvölgy út 35.
Expozíció a szívben
Kása Béla fotográfus szabadtéri fotókiállítása
Kása Béla 1965-től Németországban él, itt végezte iskoláit. A fotózást középiskolás korában, Kastlban, a németországi magyar gimnáziumban kezdte el. Egy fotózással foglalkozó barátja, Maczky László - akivel együtt játszott a zenekarban, - hatására kezdett el fotózni. Sikeres fotográfus lett belőle.
1979-ben a kölni Képzőművészeti Szakfőiskola Művészeti és Formatervezési Karán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Sternnek és a GEO-nak dolgozott. Németországban modelleket, sportkocsikat fotózott. 1973-ban kirándulást tett Erdélyben, mely örökre megváltoztatta életét.
"Erdélyben azt láttam, hogy még élnek a határon kívül nagyon nagy számban magyarok, és zenélnek és táncolnak. Itt találkoztam azzal, hogy hogy három akusztikus hangszer képes elszórakoztatni 200 embert. Teljesen megbabonázott, lassan megismertem a zenészeket. Észrevettem, hogy léteznek hangfelvételek, viszont képek nincsenek ezekről az emberekről. Elkezdtem fényképezni őket, mert az volt a véleményem, hogy gyönyörűek és csodálatos hangszereik voltak. Az első képeimnek hatalmas sikere volt a baráti körömben.” -vall az indulás éveiről Kása Béla egy interjúban (ritmuseshang.blog.hu).
Megtanult brácsázni, bőgőzni, népzenét gyűjtött és fényképezett. "Nagy feladatom az életben: magamnak, a gyerekeimnek és az utókornak megörökíteni azt a világot, melynek már én is csak csodálója lehettem, részese nem igazán, mert 'későn' születtem. De azt szeretném, hogy még az utánunk következő nemzedékek is lássanak belőle valamit." Negyven éve fényképezi a népzenészeket nagy szeretettel, hozzáértéssel és lélekkel. Remek portréfotóinak a titka az egyénekkel való kapcsolatteremtés. "Az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció" - mondja.
Kása Béla fekete-fehér fotóin a legőszintébb pillanatokat ragadja meg, a gudzsaráti sivatag pásztorkodó nomádjai, a dobrudzsai vándorcigányok vagy éppen a palatkai népzenészek között is ugyanazt keresi: letűnt, archaikus világokat és bennük a legfontosabb szereplőt, az embert. A Tordason élő Kása Béla munkásságát eddig Magyar Művészetért díjjal és Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki.
A kiállításmegnyitót a művész hegedű koncertje kíséri.
Jegyinfomációk
INGYENES
Nyitvatartás
Hétfő kivételével minden nap 15 és 18 óra között látogatható.
A kiállítás augusztus 7-én és 8-án zártkörű rendezvény miatt nem látogatható!
Megközelítés
Lovas, 8228 Malomvölgyi utca 35.

Az alsóörsi vasútállomásig, onnan 15 perc séta.
Autóbusszal Veszprémből és Balatonfüredről a 7345-ös járattal.
7345-ös menetrend

Veszprémből a 73-as útról Felsőörs felé letérve.
A Balaton felől a 71-es útról Alsóörsnél Lovas felé letérve.
GPS: 46.99297356496001, 17.958712649228975

A BalatonBike365 útvonaltervező és applikáció segítségével.
Applikáció hamarosan!
www.balatonbike365.hu
Parkolási lehetőség
A Márffy Ház a Garten Balaton bázisaként működő Nagy Gyula Galériától két perc sétára található. Kérjük önöket, hogy autóikkal a lovasi önkormányzat által biztosított területen parkoljanak:
1. a lovasi önkormányzat udvarán.
2. a galéria kertje mögötti tisztáson.
KÉRJÜK AZ AUTÓVAL ÉRKEZŐKET, HOGY
A GALÉRIA ELŐTTI JÁRDÁRA NE PARKOLJANAK, MERT NEM ENGEDÉLYEZETT, ÉS BÜNTETÉST VONHAT MAGA UTÁN.
Bringásoknak az udvaron biztosítunk biztonságos parkolási lehetőséget. Ugyanitt szervízláda és elsősegély csomag is rendelkezésre áll.
