Nem erőszak a disznótor

Mucsi Emese kurátor (Capa Központ) tárlatvezetése a Felsőörsi Fotóudvaron.

Negyedszer kerül sor a Garten Balaton kortárs művészeti fesztiválra négy észak-balatoni

község, Lovas, Csopak, Felsőörs és idén először Alsóörs részvételével. A Capa Központ

szervezésében megvalósuló Felsőörsi Fotóudvaron most is a kortárs fotográfiáé lesz a

főszerep.

Csendéletektől az ételfotózáson át a disznóvágásig – az idei Felsőörsi Fotóudvar szabadtéri

és beltéri fotókiállításain bemutatott művek az étkezés és a fotográfia összefüggéseit

vizsgálják. A 10 napon át tartó beszélgetések, tárlatvezetések, irodalmi programok és

filmvetítések is e téma köré szerveződnek. Az eseménysorozatot MAUTNER ZSÓFIA nyitja

meg. HEMZŐ KÁROLY ételfotói és csendéletei kapcsán LAJOS MARI meséli el a páros

legendás szakácskönyvsorozatának háttértörténetét. Egy nap a Balatoné, ahol a legfrissebb

helyi művészeti kezdeményezések mellett egy Hemző Károly-díjas alkotó, BIELIK ISTVÁN

beszél saját művei mentén a vízparton töltött szabadidő témájáról, a balatoni nyaralások

rendszerváltás előtti történetéről pedig FORGÁCS PÉTER elbeszéléséből lehet tájékozódni.

Az irodalom és a gasztronómia határterületein CSERNA-SZABÓ ANDRÁS és DARIDA

BENEDEK kalauzolja a Fotóudvarba érkezőket. SZABÓ ESZTER ÁGNES és KOCSI OLGA

különleges ételperformansza vezeti be a Capa Központ csoportos kortárs fotókiállítása, a

CAPAZINE LET’S EAT anyagát, amelynek középpontjában a húslevestől a rántott húson át

a kolbászig terjedő skálán szereplő ételek közösségteremtő ereje áll. A programot a

ROBERT CAPA életművét tárgyaló est zárja. A Felsőörsi Fotóudvar teljes programja 25

kortárs magyar fotográfus, alkotó és szakember közreműködésével valósul meg.

A CAPAZINE LET’S EAT kiállításon bemutatkozó alkotók:

Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsa, Máté

Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet

Oxána, Takács Márton, Vedres Ági, Vékony Dorottya

Együttműködő partner: Felsőörs Község Önkormányzata

Szervező partner: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest

Kurátor: Mucsi Emese (Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ)

• • •

A Garten Balaton 2022. évi eseménysorozata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális

Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a Nagy Gyula

Művészeti Alapítvánnyal együttműködésben valósul meg. Szakmai partner: Capa Központ.

#VeszpremBalaton2023 #VEB2023 #capaközpont #capacenter

• • •

www.capacenter.hu

www.gartenbalaton.com

• • •

Nyitvatartás:

2022. augusztus 5–14.

mindennap 17:00–22:00

Helyszín: 8227 Felsőörs, Civil Ház, Szabadság tér 5.

• • •

KIÁLLÍTÁSOK

– Hemző Károly: A konyha másképp

A Lajos Mari–Hemző Károly szerzőpáros szakácskönyvei 1982 óta közel négymillió

példányban keltek el – kevés ilyen sikertörténetet ismerünk a magyar könyvkiadásban. Az

eredetileg olasz szakos bölcsész Lajos Mari és a sportfotósként, riporterként, majd

képszerkesztőként tevékenykedő, a fotózásban „mindentudó” Hemző Károly a

magánéletben is társak voltak, családi vállalkozássá virágoztatott közös projektjükben

feladataikat is megosztották egymással. A magyar gasztronómiában mérföldkőnek számító

könyvsorozatuk fő újítása az volt, hogy a korábbi, csak szöveges szakácskönyvekkel

szemben a 33, 66 és 99 jegyében született kötetek képes illusztrációkkal segítették a

megértést, és hozták meg a kedvet egy-egy fogás elkészítéséhez. A Lajos Mari–Hemző

Károly által jegyzett kiadványok így a magyar fotótörténetben is kiemelt szereppel bírnak.

Sokan közülünk először ezekben a szinte minden magyar háztartásban megtalálható

kiadványokban láthattunk először igényes ételfotót. Hemző Károly sokrétű életművében a

Lajos Marival közös munka hozadékaként jelentek meg azok a különös, játékos, olykor

groteszk csendéletek, amelyek a szakácskönyv-készítés oldalágán jöttek létre. A konyha

másképp címmel összefogott, autonóm alkotások közül néhány fel-felbukkant az 1990-es

években, a 2015-ös életműkiállításán, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Gasztro Hemző című bemutatóján pedig a legtöbb darab láthatóvá vált. A főzési

munkafolyamat során használatba került alapanyagok formájával, textúrájával és színeivel

kísérletező fotók a csendélet-ábrázolás művészettörténeti hagyományába illeszkednek,

játékossággal, humorral és olykor iróniával viszonyulva a nagy elődök munkáihoz.

– Forgács Péter: Magyar totem

Hogyan lesz a disznóból pörkölt? Forgács Péter Kapolcson készített Magyar totem című

videóját nézve végigkísérhetjük ezt a megosztó, sokak számára mindennapi, mások

számára felkavaró folyamatot. A Magyar totem nem egy dokumentumfilm: rendhagyó módon

nem a sertések idilli magánéletének, vagy a disznóvágás bemutatásával kezdődik, hanem a

végponton, az étel kanalazásával, sőt az üres, kitunkolt tányér látványával. A felvétel végére

azonban a malac újra összeáll. A fordított időrendben látott disznóölésnél az orjára bontás

nálunk szokásos, jól követhető fázisai figyelhetők meg. A Magyar totem egy olyan,

hazánkban szokásos szertartásos jelenséget vizsgál, amely máig részét képezi a

mindennapi életünknek, étel formájában mindenképp, a feldolgozás intenzív folyamatáról

azonban nem mindig veszünk tudomást. A főzés mellett az ételalapanyag előállítása, a

disznóvágás hétköznapi rituáléja az egyik legősibb közösségi esemény, különböző

formában, de évezredek óta hagyományozódik tovább generációról generációra, a hozzá

való viszonyunk pedig országonként, településenként, családonként, sőt egyénenként is

változó. Mit jelent a 21. században a disznó mint magyar totemállat, vagy a televízió mint

totemoszlop? Hogyan értelmezzük ezeket az összetett szimbólumokat 2022-ben? Hogyan

veszítjük el a kapcsolatot az ősi állatáldozási rítusokkal az ipari élelmiszerfeldolgozás

korszakában? Forgács felkavaró munkája ilyen és ehhez hasonló kérdéseket ébreszt a

nézőben.

Forgács Péter: Magyar totem, installáció, 1996, 26 perc 

A mű a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaz, amelyek néhányakat

érzékenyen érinthetnek.

18+

– Bielik István: Senki szigete

„A tündérrózsák és harcsák földjén című fotósorozatomban a 45 km hosszú Baja–Bezdán-

csatorna (Ferenc-tápcsatorna) 32 km hosszú magyarországi szakaszán vizsgáltam az ott

élők és a természet kapcsolatát. 2016 nyarán hallottam róla először, amikor a

menyasszonyom sétára invitált a szülőfaluja, Hercegszántó csatornapartjára. Első

pillantásra megigézett a táj érintetlensége, ami menedékül szolgál a természet szerelmesei

számára. A terület – elszigeteltségéből adódóan, illetve, hogy ipari létesítmény nem található

a partján – ékes példája ember és természet harmonikus együttműködésének. A csatorna

utolsó szakasza a Senki szigetének is nevezett Kengyija szigete. A régió a szerb-horvát-

magyar hármashatár szerves része, három kultúra olvasztótégelye, egy zárvány. A település

a történelem során a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Magyarország, majd Jugoszlávia

része volt, jelenleg pedig Horvátországhoz tartozik, így négy ország állampolgárai is voltak

néhányan a helyiek közül.

A tündérrózsák és harcsák földjén folytatását jelentő Senki szigete című munkámban a

szigeten élő emberek és az érintetlen, még nem kizsákmányolt természet kapcsolatát

elemzem: az itt megfigyelhető horgász- és halászkultúrát, a helyi természeti erőforrások

használatának egyedi módozatait. A Bajai-csatorna partján lévő hétvégi házak nagy részébe

nincs bevezetve az elektromosság és a vezetékes víz, valamint az erdők miatt gyakran

térerő sincs. Egyre kevesebb ilyen települést találni, ahol ember és természet között ez a

közvetlen kapcsolat létrejöhet. A fiatalabbak városi életre vágyva, munkahely reményében

elhagyják ezeket a területeket, elszakadva a természettől. A még ott élő, elöregedett

lakosság valószínűleg az utolsó generáció, amely ilyen szoros szimbiózisban él a

természettel, a vízzel.”

/Bielik István/

– CAPAZINE – LET’S EAT

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az

évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az

étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunkán résztvevők az evést egyfelől mint

hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális

léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgálták. A közel egyéves munkafolyamat során a

fotográfusok, képzőművészek, food stylistok és szakszövegírók hét alkotói csoportba

rendeződve közös munka keretében hoztak létre új műveket.

Az étkezés hagyományosan összekapcsolódik a kényelem- és nyugalomérzettel. Az angol

comfort food kifejezést is olyan fogásokra használják, amelyek vigaszt nyújtanak a

fogyasztónak és jobbá teszik a közérzetünket. Ezeknek az ételeknek jellemzően magas a

szénhidráttartalma, és különböző gyermekkori emlékeket elevenítenek fel, a vércukorszint

emelésén túl ezzel is egy pillanatnyi boldogságot csempészve a mindennapokba. Részben a

stressz- és vírusmentes közösségi együttlét iránti vágyakozás miatt alakult úgy, hogy végül

több csoport fotósorozatának a fókuszába is olyan házias, ismerős ételek – a húsleves, a

rántott hús vagy a kolbász – kerültek, amelyek jellemzően a vasárnapi családi ebédek

alkalmával jutnak az asztalainkra. Sokan hordozunk olyan személyes történeteket, amelyek

egy-egy ilyen ízhez vagy ételhez kötődnek; bízunk benne, hogy az erre való ráismerés segít

majd kapcsolódni a fotósok témafelvetéseihez, legyen az a saját emlék akár édes, akár

keserű.

/Mucsi Emese & Szalipszki Judit/